Nálam az év egyik legjobban várt magyar lemeze az új
Alvin volt, főleg az előző két album után, amelyek nagy kedvenceimmé váltak az elmúlt 2-3 évben. Kevés album van, amit meg tudok hallgatni elejétől a végéig úgy, hogy egy számot se léptessek át, mert gyengének érzem, na, azok olyanok voltak. Kérdés, hogy
sikerült-e ismét megugraniuk az egyre magasabban lévő lécet:
A válasz: hát, nem. A honlapjukon szereplő
reklámszöveggel ellentétben se keményebb, se dallamosabb nem lett. Persze most is született pár nagyon király dal, és 11-
ből 4-5 az nem rossz arány, de két annyira egységesen erős lemez (
ld. fentebb) azért ez elég erős visszaesés. Szerencsére a lemez indítása nagyon erős, a
címadó A végén majd meghajlunk és a második
Illúzió tarol, megvan bennük minden: metszően gúnyos szövegek, jól összerakott zene, időnként már-már a
Bad Religionre hajazó
háttérvokálok stb. A harmadik
Pont olyan, mint én szintén nagyon jó lenne, ha a szöveg nem lenne ilyen... nem is tudom, erőltetetten
önmarcangoló-önsajnáltató (
"szenvedjen az egész világ pont úgy, ahogy én!"). Utána mélyrepülés. Az előző lemezen nagyon tetszett a
szövegközpontúság, most viszont totál átestek ló túloldalára: A rengeteg szöveg, a túl sűrű
énektémák megfojtják a lemezt, minden másodpercbe bele van erőltetve még az az egy szó, ráadásul sok szöveg(rész) nem is szól semmiről, csak egymás után vannak erőltetve a rímek, tisztára, mint egy
Tankcsapda-albumon. Szerencsére aztán megint beleerősít a lemez, az Istenek szemével annak ellenére is nagyon erős szám lett, hogy a megmondási kényszer néhol beszivárgott a szövegbe (
"magába szív ez a morál nélküli civilizált legális borzalom" - csak én érzem, hogy ez azért túlzás?). Az
Elbaszott szerelem viszont tényleg nagyon jó szövegileg is, talán jót tett, hogy kicsit elrugaszkodtak a
szoc/
pol ihletésű szövegeken.
Az év dolgozója megint egy olyan dal, ami nagyon jól indul: Nagyrészt jó szöveg, pofás
gitárdallam stb., viszont muszáj volt ezt öt percig elnyújtani?? Aztán a CD vége megint tök érdektelen,
A benned rejlő jóságban végre van
Viki-vokál, viszont a szöveg már fájdalmas (
"Hát persze hogy giccses. Szerinted ez vicces, a sors feléd száguld, a sofőr meg spicces."). A záró
Hattyúk taván meg érdekes módon pont fordítva, a szöveg marha jó, olyan tipikus
Alvin-módon metszően geci (
" Kész a terv, ha bárki is szorongna. Jézus Krisztust exhumáljuk / és majd vele megdumáljuk / hogy segítsen, és újból hazavágjuk!"), viszont a zene totál jellegtelen,
tizenkettő-egy-tucat,
végülis nem rossz, de attól még nem jó.
Szóval, nem az a bajom, hogy elég nehezen emészthető az új lemez, hanem hogy kicsit olyan "kötelező körnek" érzem. Amit mondjuk az
AC/
DC (vagy hazai példát hozva,
mittudomén, mondjuk az
Ossian) megengedhet magának, hogy kihoz egy akármilyen lemezt, hogy legyen minek az ürügyén koncertezni, azt szerintem
Alvinéknak nem kéne... Ez az album inkább a
törzsrajongóknak fog tetszeni, nem hiszem, hogy sok arc lesz pont emiatt a lemez miatt
Alvin-rajongó. Reméljük, ez után a kis "botlás" után a következő lemezre magukra találnak.
Bejegyzések
