Nálunk ez így szokás - Alvin és a Mókusok: A végén majd meghajlunk (2008)

Nálam az év egyik legjobban várt magyar lemeze az új Alvin volt, főleg az előző két album után, amelyek nagy kedvenceimmé váltak az elmúlt 2-3 évben. Kevés album van, amit meg tudok hallgatni elejétől a végéig úgy, hogy egy számot se léptessek át, mert gyengének érzem, na, azok olyanok voltak. Kérdés, hogy sikerült-e ismét megugraniuk az egyre magasabban lévő lécet:

A válasz: hát, nem. A honlapjukon szereplő reklámszöveggel ellentétben se keményebb, se dallamosabb nem lett. Persze most is született pár nagyon király dal, és 11-ből 4-5 az nem rossz arány, de két annyira egységesen erős lemez (ld. fentebb) azért ez elég erős visszaesés. Szerencsére a lemez indítása nagyon erős, a címadó A végén majd meghajlunk és a második Illúzió tarol, megvan bennük minden: metszően gúnyos szövegek, jól összerakott zene, időnként már-már a Bad Religionre hajazó háttérvokálok stb. A harmadik Pont olyan, mint én szintén nagyon jó lenne, ha a szöveg nem lenne ilyen... nem is tudom, erőltetetten önmarcangoló-önsajnáltató ("szenvedjen az egész világ pont úgy, ahogy én!"). Utána mélyrepülés. Az előző lemezen nagyon tetszett a szövegközpontúság, most viszont totál átestek ló túloldalára: A rengeteg szöveg, a túl sűrű énektémák megfojtják a lemezt, minden másodpercbe bele van erőltetve még az az egy szó, ráadásul sok szöveg(rész) nem is szól semmiről, csak egymás után vannak erőltetve a rímek, tisztára, mint egy Tankcsapda-albumon. Szerencsére aztán megint beleerősít a lemez, az Istenek szemével annak ellenére is nagyon erős szám lett, hogy a megmondási kényszer néhol beszivárgott a szövegbe ("magába szív ez a morál nélküli civilizált legális borzalom" - csak én érzem, hogy ez azért túlzás?). Az Elbaszott szerelem viszont tényleg nagyon jó szövegileg is, talán jót tett, hogy kicsit elrugaszkodtak a szoc/pol ihletésű szövegeken. Az év dolgozója megint egy olyan dal, ami nagyon jól indul: Nagyrészt jó szöveg, pofás gitárdallam stb., viszont muszáj volt ezt öt percig elnyújtani?? Aztán a CD vége megint tök érdektelen, A benned rejlő jóságban végre van Viki-vokál, viszont a szöveg már fájdalmas ("Hát persze hogy giccses. Szerinted ez vicces, a sors feléd száguld, a sofőr meg spicces."). A záró Hattyúk taván meg érdekes módon pont fordítva, a szöveg marha jó, olyan tipikus Alvin-módon metszően geci (" Kész a terv, ha bárki is szorongna. Jézus Krisztust exhumáljuk / és majd vele megdumáljuk / hogy segítsen, és újból hazavágjuk!"), viszont a zene totál jellegtelen, tizenkettő-egy-tucat, végülis nem rossz, de attól még nem jó.

Szóval, nem az a bajom, hogy elég nehezen emészthető az új lemez, hanem hogy kicsit olyan "kötelező körnek" érzem. Amit mondjuk az AC/DC (vagy hazai példát hozva, mittudomén, mondjuk az Ossian) megengedhet magának, hogy kihoz egy akármilyen lemezt, hogy legyen minek az ürügyén koncertezni, azt szerintem Alvinéknak nem kéne... Ez az album inkább a törzsrajongóknak fog tetszeni, nem hiszem, hogy sok arc lesz pont emiatt a lemez miatt Alvin-rajongó. Reméljük, ez után a kis "botlás" után a következő lemezre magukra találnak.